Ferenc pápa az „őrült pénzhajhászás” befejezésére szólított fel
Ferenc pápa 11 éves pápasága alatt írt negyedik enciklikája a korábbi írásaival ellentétben nagyrészt tartózkodik a politikai kérdések tárgyalásától.
Ferenc pápa 11 éves pápasága alatt írt negyedik enciklikája a korábbi írásaival ellentétben nagyrészt tartózkodik a politikai kérdések tárgyalásától.
A könyvben nemcsak pápasága fontos pillanatairól emlékezik meg, de beszámol a foci és a tangó iránti szenvedélyéről is.
A libanoni miniszterelnök közben reagált Benjamin Netanjahu felszólítására, amit a békefenntartóknak intézett.
A banktörténelem egyik legnagyobb kereskedési veszteségét a francia nagybank, a Société Générale egyik brókere, Jérôme Kerviel hozta össze, ötmilliárd eurós kárt okozva. A bank, miután a csalást felfedezte, megpróbálta azt néhány napig titokban tartani, és zárni a tőzsdén a nyitott pozíciókat. A pénzintézet eladásai a 2008-as zavaros időszakban zuhanórepülést indítottak a világ tőzsdéin, és még a Fedet is válaszlépésre késztették. A kereskedő Ferenc pápáig zarándokolt, hogy kiálljon igazáért, nem is sikertelenül. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.
Ferenc pápa a belgrádi érsekkel együtt 21 új személlyel bővíti a bíborosi kollégiumot.
Hozzátette, ember nem olthat ki emberéletet.
A hétvégén az őt vendégül látó belgiumi katolikus egyetem közleményben ítélte el az egyházfő nézeteit a nők társadalmi szerepéről.
A katolikus egyházon belül Ázsia növekvő szerepét is jelezte Ferenc pápa leghosszabb apostoli útja. A Vatikán fél szemmel Kínára tekintett.
A délkelet-ázsiai ország függetlenségének kikiáltása óta most először látogatott oda a katolikus egyházfő.
Mintegy 35 ezer embernek tartott misét Ferenc pápa a szigetország fővárosában.
A vallási szélsőségekkel szemben, a klímaváltozás elleni harc erősítése mellett állt ki a két vallási vezető.
Az egyházfő szerint a megelőzésre és a függők támogatására kell helyezni a hangsúlyt, ha vissza akarjuk szorítani a kábítószer-fogyasztást.
Az egyházfő, aki minden nap azért is imádkozik, hogy a humora sose hagyja őt el, több mint 100 humoristát fogadott a Vatikánban, mert szerinte ezek az emberek nagyon fontos szerepet töltenek be a társadalmunkban. Jimmy Fallon, Whoopi Goldberg és Stephen Colbert is megfordult az Apostoli Palotában.
Korábban pár püspök azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy az egyházfő argentin, és így nincs tisztában az olasz kifejezés sértő jellegével.
A 87 éves egyházfőnek nincs szerencséje, egyre-másra szivárognak ki a bizalmas körben elejtett megjegyzései.
A katolikus egyház feje egy zártkörű megbeszélésen használt sértő kifejezést a melegekre.
A pápa szerint a sport képes békés módon egyesíteni minden korosztályt különböző kultúrákban.
Ferenc pápa a számos országban terjedő „demokrácia-szkepticizmus” miatt aggodalmát fejezte ki a demokrácia helyzete miatt szerte a világon az olasz katolikusok 50. szociális hete alkalmából Triesztben tartott rendezvényen vasárnap elhangzott beszédében.
Carlo Maria Vigano 2018-ban azzal vádolta meg az egyházfőt, hogy tudott a washingtoni érsek szexuális visszaéléseiről.
Szolidaritását és elkötelezettségét fejezte ki Ferenc pápa a háború sújtotta Ukrajna “igazságos és tartós békéjének megtalálása” mellett. Mindezt a Vatikán államtitkára személyesen mondta el az ukrán elnökkel történt kijevi találkozón.